2012. május 24.

Könyvek

Basis Beatrix:
Betlér és Krasznahorka, Az Andrássyak világa

Megrendelés | Tartalom | Előszó | Bezárás |


Előszó

Egy érdekes időutazásra hívjuk olvasóinkat. Kit ne izgatna, hogy milyen lehetett a régi arisztokrácia élete, hol éltek, mivel foglalkoztak, hogyan töltötték szabad idejüket, vagyis milyen volt személyes életterük. Kötetünk a 19. század egyik legjelentősebb magyar főúri családjának, az Andrássyaknak a világát próbálja minél érzékletesebben bemutatni. Ugyan épített környezetük, palotáik, kastélyaik, váraik nagyobb része már az enyészeté, ám óriási szerencsénkre szinte teljes épségben megmaradt a család betléri kastélya, s többé-kevésbé a krasznahorkai vár is. Utazásunkat így már nem pusztán a képzelet szárnyán folytatjuk, hanem a nagyon is elérhető közelségű földrajzi térben is. Miskolc és Ózd felől egy órán belül elérhetjük az Adnrássyak ősi fészkeit, s megcsodálhatjuk Betlért, melynek kastélyába belépve úgy érezhetjük, valóban megállt az idő, s a berendezési tárgyak, a képek a falakon, no meg a rendkívül hangulatos őspark egy magyar történelmi család életterét idézik. Ennek a hagyatéknak másik, mára jelképessé vált színtere Krasznahorka híres vára, mely néhány kilométerre Betlértől szintén látogatható. S bár az ismert dal azt sugallja, hogy az Andrássyak – és a Rákócziak – dicső kora nem jön vissza többé soha, mi a könyv oldalait lapozgatva úgy érezzük, valami mégis fölidéződött ebből a varázslatos világból. S ehhez még el sem kell utaznunk. Ám abban biztosak vagyunk, hogy aki megismeri könyvünket, kedvet kap az utazáshoz is.

Ez a gyönyörű színes album a 19. század egyik legjelentősebb magyar főúri családjának, az Andrássyaknak a világát eleveníti fel több mint 350 kép segítségével.


Kincstár - A Rubicon archívuma
Szerző: Sághy Marianne
Nők a keresztes hadjáratban »


Szerző: Pető Andrea
Zoja, a Szovjetunió hőse »


Szerző: Hahner Péter  

I. Királyi feleségek
Versailles leghíresebb lakói »


Szerző: Gerő András
Volt egyszer egy Magyarország / Nagyság és dicsőség bűvkörében »


Szerző: Sipos Péter
Imrédy Béla csodás forradalma »


Szerző: Veliky János
A forradalomtól irtózó reformerek »


Onlineplusz - A Rubicon melléklete
Szerző: Germuska Pál
Hadiiparosítás Magyarországon, 1950-1953 »


Szerző: Horváth Attila
A szovjet család- és házasságjog »


Szerző: Honvári János
Magyar jóvátétel a II. világháború után »


Szerzők: Cs. Lengyel Beatrix - Gödölle Mátyás
Teleki László ismeretlen arcai »


Szerző: Garam Éva
Avarkori temető Tiszafüreden »


Szerző: Sipos Levente
Kristóffy József moszkvai magyar követ »



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.