A reformációról szólva néhány alapvető megállapítást kell tennünk. Először is le kell szögeznünk, hogy az mint lelki-szellemi ébredés, társadalmi folyamatként teljesedett ki, nem pedig egyik napról a másikra ható viharos, gyors átalakulásként állt elő. Azután fontos az is, hogy nem üres, vallástalan közegbe érkezett, hanem ellenkezőleg, vallásos megújulást óhajtó társadalomba, azaz létezett sajátosan magyarországi katolikus reform. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a reformáció németországi kiindulása a kezdetekben erősen befolyásolta annak magyarországi megítélését.

A katolikus reformot az alsópapság egyes tagjai mellett a ferencesek képviselték a legkövetkezetesebben. A rendi elöljáróság a századforduló tájától meg-megújuló rendszerességgel ostorozta azokat a rendtagokat, akik újfajta írásmagyarázatot gyakoroltak, „a tökéletesebb obszervancia és szigorúbb élet szellemétől vezetve a nagyobb konventeket és a konventuálisoktól átvett tágasabb házakat otthagyva, alázatosabb és mostohább helyeket keresnek fel lakásul”, és a rend és az egyház „újabb reformációjára konspiráltak” (in novam quandam reformationem conspirabant). Ez a megjegyzés elárulja, hogy az „újító, nyugtalan, zavargó, nyakas, pártos, az üdvösség útjáról letért fráterek” valójában nem erkölcstelen kihágásaik miatt állíttattak pellengérre, hanem reformpártiságukat rótták fel nekik. Az újszeru írásmagyarázat, az egyházi hierarchia és a szentszék kritikája karöltve bontakozott ki a ferencesek között, már Luther Márton fellépése előtt. Mindezt szociális érzékenység és társadalombírálat egészítette ki. Ennek a folyamatnak adott újabb lökést a Németországból indult ébredés, s lett a reformból reformáció.

A teljes cikket a Rubicon 2009/9-es számában olvashatja el.