„Ménrót, az óriás, a nyelvek összezavarásának kezdete után Eviláth földjére költözött, amely vidéket az idő tájt Perzsiának neveztek, s ott feleségétől, Enethtől két fia született, ti. Hunor és Magyar, akiktől a hunok, vagyis magyarok származtak. […] Történt egy napon, hogy amint kimentek vadászni, a pusztaságban egy szarvasünő bukkant fel előttük, s amint űzőbe vették, az a maeotisi ingoványokba menekült előlük. Mivel itt teljesen eltűnt a szemük elől, sokáig keresték, de nem tudtak nyomára akadni. Miután az említett ingoványt bejárták, úgy találták, hogy alkalmas állattenyésztésre, majd visszatértek atyjukhoz, s megkapván beleegyezését, összes jószágaikkal a maeotisi ingoványok közé költöztek, hogy ott telepedjenek le. Maeotis vidéke a perzsiai hazával szomszédos, egy igen szűk gázlón kívül mindenünnen tenger övezi […]. A hatodik évben kikalandoztak, s egy puszta helyen véletlenül Belár fiainak férjeik nélkül otthon maradt feleségeire és gyermekeire bukkantak. Kiket is vagyonostúl sebesen vágtatva elragadtak a maeotisi ingoványok közé. Történetesen az alánok fejedelmének, Dulának két leányát is elfogták a gyermekek között; ezek egyikét Hunor, másikát Magyar vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származnak a hunok valamennyien.” Így ír Kézai Simon mester, Kun László királyunk krónikása a magyarok eredetéről (Györffy György fordításában); az Árpádok nagyobb dicsőségére az összes hunok közé a magyarokat is értvén.

A teljes cikket a Rubicon 2009/7-8-as számában olvashatja el.