A legtöbb középkori szokásjog szerint a lány 12 éves korában vált nagykorúvá, vagyis a házasságra alkalmassá. A legtöbben 14 éves korukban már ténylegesen házasságban éltek, valamely vár, lovagi háztartás, "familia" úrnői, azaz dámák (dame) voltak. Egy ilyen, szinte még gyereklány várúrnő életéről személyes élményei alapján színes leírást nyújt Lambert, az ardresi vártemplom plébánosa, aki a 12. század végén ura megrendelésére megírta "Guînes grófjainak és Ardres urainak történetét". A Péronnelle nevű fiatal grófné idejét az ájtatosságokon kívül gyermekjátékokkal töltötte: a többi kislánnyal körtáncot járt, "babázott és más hasonló szórakozásai voltak". Gyakran előfordult, hogy "nyáron nemes egyszerűséggel és könnyed mozdulattal ingre vetkőzött, beugrott a medencébe, nem azért, hogy megmosakodjék, vagy fürödjék, hanem hogy felfrissüljön és mozogjon, hol háton úszott, hol mellen, hol a víz alatt, hol a felszínen, látni lehetett hófehér bőrét, máskor meg száraz, fehér ingben mutatkozott a lányok, de éppúgy a lovagok előtt is, ártatlanul, a férjével, a katonákkal és a néppel egyaránt bájos és kedves volt".