A vadászélmények izgalmait megsokszorozhatja, ha egzotikus tájakon, a hazaitól minden vonatkozásban eltérő táji környezetben cserkészhet a vadász. A ritka pillanatokra, a vad elejtésére évtizedekig emlékszik, annak ellenére, hogy útleírásaiban terjedelmesebb részeket szentel az utazások során szerzett élményeknek, tapasztalatoknak, emberi találkozásoknak. A távoli vidékeken megtett utak, az egzotikus őserdei vagy szavannai, olykor magashegységi környezet önmagában ellenállhatatlan mágnesként vonzotta hazánk fiait, vállalkozó szellemű, a kockázatoktól sem visszariadó vadászait Afrika, Ázsia, Amerika legnehezebben hozzáférhető, legvadabb tájaira.

A köztudatban sokáig élt az a vélekedés, mely szerint a múltban csak a vagyonos, dúsgazdag arisztokraták engedhettek meg maguknak költséges vadászutazásokat. S valóban, a legismertebb vadászok, Apponyi Henrik, Széchenyi Zsigmond, Teleki Sámuel, Vojnich Oszkár földbirtokaik jövedelméből szerelték fel karavánjaikat, s minden kényelemmel ellátott vadásztáboraikban fizetett helyi segítők tucatjai lesték kívánságaikat. A hatalmas útiköltség, a hajó- és poggyászjegyek árának előteremtése, a drága lőfegyverek és lőszerek, a  tábori felszerelések megvásárlása, a létfenntartás biztosítása, az engedélyek beszerzése, az útvonalak megtétele, a vadak bőrének, trófeáinak kikészítése, hazajuttatása, Afrikában a teherhordók, a pagazik és a helyi vezetők, a kirongózik fizetése számukra nem okozott nagy gondokat, mert a duzzadó erszény az őserdők sűrűjében is gyógyírként hatott számos problémára. A gazdagság azonban nem bűn, s előnyei nem homályosíthatják el tehetős vadászutazóink érdemeit. Az ő utazásaik is messze túlmutattak a kritikusaik által csupán úri passzióként emlegetett tevékenységen.

A valóságban azonban számos szegénysorból származó, vagyontalan, de minden megpróbáltatást vállaló, lényegében önfenntartó magyar vadászt is ismerünk. ők keserves munkával, rengeteg nélkülözéssel, nyomasztó bizonytalansággal küszködve járták a világot. Létfenntartásuk minden feltételéről a vadászat révén, az elejtett zsákmány, a trófeák, illetve a kiegészítő tevékenységként folytatott állatgyűjtés és értékesítés kiszámíthatatlan jövedelméből kellett gondoskodniuk. A vadászzsákmány számukra a szó szoros értelmében élethalálkérdés volt, mert megélhetésüket kizárólagosan ez biztosította. Nem számíthattak otthoni támogatásra, önerejükre, találékonyságukra, voltak utalva.

E kategóriába tartozott Bíró Lajos, Xántus János, Kittenberger Kálmán, Mészáros Kálmán, Molnár Gábor és Sáska László. ők valamennyien szinte teljesen önerőből, a nulláról indulva tettek emlékezetes vadászutakat, s hónapokig, olykor évekig tartó expedícióik - eredményeiket tekintve - szemernyit sem maradnak el vagyonosabb vadásztársaik teljesítményeitől.

Fejezetek:
1. Vadász és földrajzi felfedező Afrika szívében: Gróf Teleki Sámuel
2. Kelet-Afrika vadászutazója: Kittenberger Kálmán
3. Négy világrész vadászutazója: Széchenyi Zsigmond

A teljes cikket a Rubicon 2009/7-8-as számában olvashatja el.