2017. szeptember 21.

Könyvrendelés

Dr. Somorjai Lajos
Megjártam a Don-kanyart

Előszó | Bevezető | Kritikák | Terméklista | Termék adatlap |

Kritikák

Magyar Nemzet - Írta: Barna T. Attila
Megjelent: 2002. október 1.

„Megjártam a Don-kanyart”

A 2. magyar hadseregben katonaorvosként szolgált Somorjai Lajos naplóiratait Megjártam a Don-kanyart - Oroszországi napló, 1942-43. címmel adta közre a Rubicon Kiadó. Miként azt a keddi fővárosi sajtóbemutatón Rácz Árpád szerkesztő elmondta, a napló szerzője a közvetlen szemtanú hitelességével számol be a doni front hétköznapi eseményeiről és a háború borzalmairól.

Szavai szerint a kötet unikális jellegénél fogva hasznosan és érzékletesen egészíti ki a második világháború magyar katonateljesítményeiről napjainkban újraformálódó képet.

A cselekmény két világban játszódik: egyrészt a front küzdelmes világában, amelynek borzalmaival nap mint nap meg kellett vívni, s a szerző gondolati, virtuális világában, amelyben családját idézi, s ez ad erőt számára a háború túléléshez.

Somorjai Lajos a naplóban beszámol a katonakapcsolatokról, a fronton szolgálatot teljesítők között kialakult barátságokról és konfliktusokról, másrészt "véleménye" van a háborúról, a helyi és a felső katonai vezetésről és a németekhez fűződő viszonyról is. A szerző egészségesen tért vissza a háborúból. Zala megyei körzeti orvosként hosszú ideig praktizált, a napló mégsem Magyarországról került elő: Amerikába elszármazott fia hozta vissza szülei halála után, s kínálta kiadásra.

A kéziratot Varga J. János hadtörténész rendezte sajtó alá.

Elmondása szerint olyan történelmi tanulságot is hordoz a kiadvány, amelyet az emberiségnek újra és újra le kell vonnia, nevezetesen: az a nemzet, amelyik nem okul saját történelméből, az arra kényszerül, hogy újraélje azt.

A gazdag képanyagot tartalmazó kötet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával látott napvilágot.


Magyar Nemzet - Írta: T.T.
Megjelent: 2002. október 7.

Megjártam a Don-kanyart

A 2. magyar hadseregben katonaorvosként szolgált Somorjai Lajos naplóiratait Megjártam a Don-kanyart – Oroszországi napló, 1942–43 címmel adta közre a Rubicon Kiadó. A napló szerzője a közvetlen szemtanú hitelességével számol be a doni front hétköznapi eseményeiről és a háború borzalmairól, a katonakapcsolatokról, a fronton szolgálatot teljesítők között kialakult barátságokról és konfliktusokról, elmondja véleményét a háborúról, a helyi és a felső katonai vezetésről, valamint a németekhez fűződő viszonyáról is.



Magyar Nemzet - Írta: Barna T. Attila
Megjelent: 2003. február 8.

Frontnapló, férfinapló. Egy sebész a Don-kanyarnál

„A második magyar hadsereg elvesztette becsületét! Az ellenség benyomhatta állásainkat, ez nem szégyen, de szégyen ennek a fejvesztett, rendezetlen csürhének a futása.”

Ezekkel a szavakkal kezdődik a hadseregparancsnak titulált kirohanás, amelyet a magyar vezérkar adott ki közvetlenül azután, hogy a Donon átkelt szovjet csapatok – 1942. augusztus 6. és 9. között – áttörték a magyar arcvonalat. Miképpen reagált a fent idézettekre a borzalmas napokat átélt magyar honvéd – akit a kellő ellátás, megfelelő fegyverzet és ruházat nélkül vezényeltek aztán Tél tábornok ellen –, megtudhatjuk dr. Somorjai Lajos hadinaplójából. Az immár három évtizede elhunyt orvos kétgyerekes családapaként került a frontra. Harcolt, gyógyított – és írt. Naplója izgalmasabb, olvasmányosabb és tanulságosabb sok, mégoly kitűnő háborús regénynél. A leghitelesebben tükrözi a végtelen orosz hómezők néma, fehér poklában menetelő magyar katona lelkiállapotát. Aki joggal érezte úgy, hogy magára hagyták, s akire hazájától, családjától egyre távolabb csak a hólepte síkságok ragyogtak vissza hidegen, ellenségesen.

Dr. Somorjai könyve amellett, hogy frontnapló, férfinapló is. A felesége, gyerekei, a békés munkában telő hétköznapok után vágyódó férfi egyszerű költészete. Írója nem szégyelli bevallani, mennyire fél, mikor gránátok és bombák tombolnak körülötte, miközben sebesült bajtársait amputálja, s őszintén meggyónja botlását egy orosz asszonnyal, akitől az első jó szót kapja több hónapos kimerítő menetelések, életveszélyes helyzetek, kilátástalanság után, a téboly rövid szünetében. Mert feleségének írta naplóját, abban a reményben, ha egyszer hazatér, együtt olvassák majd el. A naplóból kiderül: a magyar nem a harcos fanatizmus, de a gondolat népe (bár az előbbiből is elkelne olykor, mikor igazán szükség van rá). A szerző már az első oldalakon levonja a következtetést: a magyarokat megint eszköznek használják idegen célok érdekében, és ezzel nemcsak ő, de valamennyi egyszerű bajtársa tisztában volt (kivéve néhány karrierista tisztet, aki a háborútól remélte anyagi felemelkedését – ezeket a naplóíró kemény szavakkal ostorozza). Imákból és káromkodásokból, gyűlöletből és megbocsátásból, félelemből és – sokszor öntudatlan – bátorságból van megírva ez a könyv. Gyengeségből és erőből.

„Nem ezt ígérték nekünk, mikor beléptünk a háborúba. Ez nem közlekedési utakra való felügyelet, hídőrzés s megszállás. Ezt ígérték pedig nekünk expressis verbis! Most pedig itt hull a nemzet színe, virága. Az idei veszteség összesen 14 ezer fő. Hát a magyarnak megint van felesleges vére a »Nyugat s civilizáció védelmében!?« Ezt csináltuk ezer éven át, s folytatjuk a német szirénhangra tovább. Nem okultunk”

– állapítja meg keserűen a magyar katona, aki gyógyításra esküdött fel, s akit ölni küldtek. Véssük jól az eszünkbe szavait, ha nem akarjuk, hogy egyszer megint fejvesztett csürhének nevezzen minket egy másik hadparancs. Mert a szirénhangok újra szólnak.

(Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart. Rubicon-Ház Bt., Budapest, 2002. Ára: 1980 forint)


Heti Válasz - Írta: Szekér Nóra
Megjelent: 2003. február 28.

Háborús emlékek

"Be akarok neked a mi napi életünkről számolni részletesen, hogy úgy ismerd azt, mint mi magunk. Mert, hidd el, az otthoniaknak fogalmuk sincs arról, hogy ez alatt az év alatt mit is álltunk ki. És hogy mit jelent egy hónapon keresztül állandóan menni és menni! Talán hallottak valamit, vagy olvastak kényelmes, meleg ágyban, lefekvés után s elalvás előtt, hogy van orosz tél is a világon, -35-40 fokos hideggel, süvöltő hóviharral, farkasokkal, megfagyásokkal s partizánokkal! De megérteni, átérezni csak az fogja, aki keresztülment ezen a történelmi nagy visszavonuláson, 1943. január-februárban."

E sorok a szerző feleségéhez íródtak, mint ahogy a napló fő címzettje is ő, a katonafeleség, akit várandósan, kisgyermekkel, beteg szülőkkel otthon hagyott a magyar hadtörténet egyik legszomorúbb színhelyére induló magyar katonaorvos. Annak a 2. magyar hadseregnek az orvosa, melynek vesztesége hat hónap alatt 30 000 ember. Somorjai Lajos városába, Szombathelyre 6500 férfiból csupán 1456-an tértek vissza.

"Istenem, látom-e még kis családomat valaha?" A borzalmak, félelem a sorok között vibrál, hiszen minden mondat ott és akkor született. "Minden másképp van, mint otthon elképzeltük. Istenem, milyen naivan is próbáltuk önmagunkat áltatni a különböző feltevésekkel!"

A napló szomorú fejezete, amikor tanúi lehetünk annak, hogyan élték meg az érintett katonák az oly sokat vitatott hadparancsot, mely kimondja, hogy a 2. magyar hadsereg elvesztette a becsületét, hiszen az ellenség benyomhatta állásait, ezért nem érdemel mást, mint élelmezési korlátozásokat.

"Ez volt a köszönet a csekély számú, a poklon átment megmaradottaknak, s ez volt a gyászbeszéd a többség felett, mely idegen érdekekért harcolva, távol hazájától, javarészt temetetlenül hever holtan az orosz sztyeppéken."

A testileg-lelkileg meggyötört, hazatérő katona e szavakkal zárja feleségéhez írott naplóját:

"Én befejeztem, s most kezdődik a Te harcod, hogy visszavezess közétek, tanuljak meg ismét gondtalanul boldog lenni. Tanuljak meg ismét örülni annak az életnek, amelyet oly nehezen tudtam megvédeni és hazahozni Neked."

(Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart. Harctéri napló, Oroszország, 1942-43. Rubicon-Ház Bt., Budapest, 2002. Ára: 1980 Ft)


MaNcs - Írta: Barotányi Zoltán
Megjelent: 2003. február 20.

Könyv: "Az élet nagyon ronda"
(Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló, Oroszország 1942-1943

Somorjai Lajos katonaorvosként szolgált a keleti fronton éppen a legkritikusabb időben, naplót is vezetett, amit most, mindannyiunk szerencséjére, nyomtatásban is kezünkbe vehetünk. Fontos dokumentum és lebilincselő olvasmány: egy értelmes, jó megfigyelőkészséggel és kellő mértékű empátiával felvértezett, "nadrágos" ember vetette papírra tapasztalatait, ráadásul real time üzemmódban, közvetlenül a történtek után, minden utólagos szépítéstől mentesen. Megrendítő élmény megismernünk a szerző érzelmi hullámzásainak stációit, elvégre a katonaorvos gondolatai, legalábbis naplójának tanulsága szerint, folyton fiatal felesége, Jolika körül keringtek. Az egykori "stábarc" figyelmét azonban a körülmények sajnálatos összejátszása miatt csak részben tölthette ki a fantáziálás és az otthonról rendszertelenül érkező lapok és levelek miatti aggódás: az ellenség állandó intenzív jelenléte legalább ennyi gondot okozott dr. Somorjainak. Pedig a kezdet még nem ezt sejttette: legalábbis kevés frontra induló katonajelölt hallhatta egy kiképző őrmester szájából, hogy "Doktor úr! Legyen szíves egy >>Jobbra át!"

Tán a doktor apróbb-nagyobb megfigyelései a legértékesebbek: igen sokat tudunk meg az orosz civil lakosság (különösen a nők) viselkedéséről, a magyar tisztikarról, a német szövetségesekről, az orosz katonáról, a partizánháború borzalmairól, a katonanők kegyetlenségéről stb. Érdekes követni dr. Somorjai gondolkodásának átalakulását. Bár fogalmait észlelhetően a jobboldali sajtópropaganda formálta (képes volt a háborúzó feleket szocialista, internacionalista és plutokrata államok csoportjára osztani), s a zsidók iránt is érezhető, kevéssé leplezett ellenszenvvel bírt (lásd Petschauerről írt sorait), a munkaszolgálatosok sorsa, a kegyetlen bánásmód mégis megindítja őt (az pedig naplójából is kiderül, hogy az ukrán partizánok a zsidó munkaszolgálatosokat ugyanúgy lemészárolták, mint a "keresztény" honvédokat.). A háború végkimenetelét tekintve meglepően realista, a fejlemények utólagos ismeretében az általa (már 1942 nyarán) felvázolt analízis meglepően találó, s abban sem téved sokat, amit a megszállt lakosság megosztottságáról ír. Ami pedig a fronteseményeket illeti, hősünknek alaposan kijut: az első vonalból éli át az urivi hídfőcsatát (1942. augusztus), majd a következő év elején, közvetlenül a front mögött a voronyezsi katasztrófát, a maradék magyar csapatok, a II. hadsereg töredékeinek fejvesztett menekülését, a Jány-féle hadparancsot, melyen persze ő is rettenetesen felháborodik, s mint később annyian, a szövegét szó szerint idézi. Majd a visszavonulás után, már a hátországban az újabb kínos meglepetés: a megszállt Ukrajnában mindenhol partizánok, s az első vonallal ellentétben itt már nem lehet tudni, hogy pontosan honnan támad az egyenruhát nem viselő ellenség.

Somorjai végül szerencsésen hazakerült, túlélte a háborút, naplója is fennmaradt, emlékei immáron a mieink is - okuljunk belőlük.

Rubicon, 2002, 256 oldal, 1980 Ft.


Múltunk
Megjelent: 2003/2.

Egy katonaorvos emlékei az orosz frontról [Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart. Harctéri napló. Oroszország, 1942-1943. Szerk.: Rácz Árpád. Sajtó alá rendezte: Varga J. János. Rubicon, 2002. 256 p.] (Bolvári-Takács Gábor)


Népszabadság - Írta: Hovanyecz László
Megjelent: 2004. augusztus 6.

Frontjegyzetek hatvan év után
Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

„Írnom kell a bomlasztó századról is. Hát ha a múlt világháborút az antantnak a propagandája nyerte meg - állítólag -, akkor a mostanit a mienk fogja elveszteni... Két támadási nap közt kis szünetet tartott az orosz, mikor befut két nagy autó, a híradósok »bomlasztó százada«. Az autót jól elrejtették (ebben nem volt hiba), s egy hosszú vezetékkel elvitték a hangszórót Urivba, egészen a Don partjáig. Majd gramofonlemezről közvetítették egy átszökött orosz százados felhívását, hogy itt nem bántják a foglyokat, szökjenek át minél többen stb. Eddig nincs is semmi baj. No de eztán! Feltettek különféle katonainduló lemezeket, ami már kevésbé alkalmas módszer az orosz bomlasztására, majd mindezek betetőzéseként jött Karády »Valahol Oroszországban«, felejthetetlen búgó hangjával. A bomlasztás a közvetítés végére tökéletes eredménnyel járt - nálunk."

Számtalan ilyen és ehhez hasonló részletet olvashatunk abban a naplóban, amelyet a magam részéről a II. Magyar Hadseregről valaha írt legjobb könyvnek tartok. Már az elképesztő, hogy tengernyi irodalom megjelenését követően, hatvan esztendővel az események után kerülnek elő egy hallatlanul intelligens magyar értelmiségi embernek a frontjegyzetei. Nem értesülünk róla, hogy mi lett az 1907-ben született orvos, dr. Somorjai Lajos sorsa a háború után. Kár, mert fantasztikusan tehetséges ember lehetett. Valami döbbenetes megfigyelőképesség, hihetetlen önfegyelem, kivételes írni tudás jellemző rá. Ami a legfontosabb: neki az égvilágon semmi baja nem volt a Horthy-rendszerrel. Hacsak egy nem: a harctéren egyfolytában vágyta vissza annak békeidejét. Mindhiába várva nem csupán a háborús rettenetről ír szívszorítóan, hanem a rendszer anatómiájáról is. De persze mindennél sokkal több van ebben a könyvben. Sok-sok történelemórán kellene vele foglalkozni a középiskolákban.

Az igazság persze az, hogy a Rubicon meg is adta a módját a napló kiadásának. Kiváló szakemberek segítik az olvasót az események megértésében: Rácz Árpád, Varga J. János és Szabó Péter történészek. Czeizel Balázsnak köszönhetően pedig még szép is a Megjártam a Don-kanyart. (Rubicon, 256 oldal, 1980 forint)


Zempléni Múzsa - Írta: Bolvári–Takács Gábor
Megjelent: 2003. december

Harctéri napló a Don-kanyarból

A magyar hadsereg Don-kanyari tragédiája a második világháború sokat vitatott és magyarázott epizódja. A hazai történetírás évtizedekig tabuként kezelte a témát, hiszen a Szovjetunió elleni támadás az 1945 után hatalomra jutott kommunista pártvezetés „haladó munkásmozgalmi hagyományokra” építő történelemszemléletébe nem fért bele. (Hasonlóan a volt NDK-hoz, amely felülemelkedett a német történelem általa retrográdnak vélt örökségén, meghagyva mindezt az NSZK-nak.) Az idő múlásával azonban a téma tiltása a „tűr” kategóriába csúszott át, s a történeti objektivitás teret nyert. Nemeskürty István Requiem egy hadseregért c. könyve (1972) már szenzációszámba ment, de Sára Sándor dokumentumfilm-sorozata (Pergőtűz) még 1983-ban is csak megvágva kerülhetett adásba.

A tízkötetes Magyarország története 1976-ban megjelent 8. kötetében rövid másfél oldal foglakozott „A magyar hadsereg voronyezsi katasztrófájá”-val, inkább adatszerűen, mint értékelően, főleg a német hadvezetés cserbenhagyó magatartására hárítva a felelősséget (Magyarország története 1918-1919, 1919-1945, főszerkesztő: Ránki György, Akadémiai Kiadó, 1988, 4. kiadás 1089-1090. o.). A politikai rendszerváltozás utáni feldolgozások a kérdést jóval reálisabban kezelik, Romsics Ignác legújabb monográfiája már okozati összefüggéseiben, a hazai közvélemény háborúpárti/háborúellenes hangulatára gyakorolt hatását bemutatva, sokkal átgondoltabban ábrázoltja a Don-kanyari eseményeket. (Romsics: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, 2000, 2. kiadás, 253-256. o.)

De nézzük a tényeket! 1942 januárjában a magyar hadvezetés német nyomásra vállalja, hogy még az év első felében 200 ezer fős hadsereget küld a frontra. A 2. magyar hadsereg mozgósítása február 24-én, a kiszállítás április 11-én kezdődik. A magyarok június 28-án kapcsolódnak be a német Déli Hadseregcsoport támadó hadműveleteibe, és július 8-án érik el a Dont. Az ősz folyamán hídfőállásokat építenek ki a folyó jobb partján. A tél eleje kisebb összecsapásokat eredményez a 200 km hosszú frontszakaszon, mígnem 1943. január 12-én a szovjet csapatok támadást kezdeményeznek. A magyar hadsereg napokon belül széthullik, január második felében megkezdődik a visszavonulás. A szétzilálódott hadseregből mintegy 40 ezren meghalnak, 35 ezren megsebesülnek, és közel 60 ezer katona fogságba esik. A fegyverzet és felszerelés kb. 80 %-a odavész. A maradványaiban hivatalosan is feloszlatott 2. magyar hadsereg hazaszállítása 1943 áprilisában kezdődik, s otthon sokáig karanténba zárva, bűnösként kezelve kell szembesülniük a „hivatalos közvélemény” értékítéletével.

A Don-kanyari katasztrófa 60. évfordulója ihlette a Rubicon c. folyóirat kiadóját, hogy megjelentesse Somorjai Lajos egykori katonaorvos oroszországi harctéri naplóját. A napló köztudomásúan személyes hangvételű műfaj, amelyet szerzője általában nem a nyilvánosságnak szán. Publikált  naplókkal a szépirodalomban és történeti-politikai irodalomban egyaránt találkozunk. Az előbbi típusra Illyés Gyula, Lengyel József, Márai Sándor, Fodor András művei ismert példák, az utóbbira pedig Jungerth-Arnóthy Mihály (Moszkvai napló, Zrínyi Katonai Kiadó, 1989), Vattay Antal  (Naplója 1944-1945, Zrínyi Katonai Kiadó, 1990) vagy Tímár Mátyás (Válság, váltás, változások. Jegyzetek 1979-1994, P és B Média Rt., 1998) munkái.

Somorjai Lajos naplója azonban nem felel meg a történeti-politikai irodalomban szokásos gyakorlatnak. Leginkább talán Iszaak Babel Lovashadsereg című művére emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy Somorjai munkája ténylegesen (tehát megírásának időpontját rögzítve) és tudatosan (tehát a pillanatnyi érzelmi állapotot tükrözve) is jelenidejű. Írásának hangulatát nehéz lenne egyetlen szóval meghatározni: a kilátástalanság érzete változik a bizakodással, a düh a humorral, a naturalizmus a líraisággal. A szerző 1942. április 20-án kezdett hozzá az íráshoz és lényegében folyamatosan 1943. május 2-áig folytatta azt. 1942. július 25-től mint első vonalban szolgáló zászlóalj vezető orvos fogalmazta meg tapasztalatait. Mégis, ha a fronton töltött hónapok legszembetűnőbb témáit csokorba gyűjtjük, nem orvosi, hanem más jellegű problémák vonulnak végig a naplón: a hazatérés kérdése; az otthonról jövő posta; a család (feleség) hiánya; a bajtársak, tisztek intrikája; a német katonák viselkedése. Egész pontosan arról van szó, hogy a felsorolt problémakörök valamilyen előjellel szinte minden napi bejegyzésben szerepelnek: ha jött a posta, az a hír, ha nem jött, az; stb.

Aligha várható el, hogy egy szűk recenzió keretei között átfogóan bemutassuk Somorjai Lajos érdekes gondolatait. Szemléletesebbnek tűnik néhány érdekes téma kiragadása, idézetekkel tarkítva, hogy ne csak a tartalomról, hanem a stílusról is képet kapjunk!

A magyar hadsereg és a katonai vezetés jellemzése több helyen előfordul. Az együttérzés hangja szólal meg a 37. oldalon: „ A hozzánk beosztott zsidó munkásszázad megfeszített erővel dolgozik a második védelmi vonalunk kiépítésén....A nyomorultak soványak, sápadtak, elcsigázottak, kiéhezettek. …Fegyver nélkül járják az első vonalakat, közvetlen az ellenség előtt, drótsövényt építeni, árkot ásni. Itt van közöttük Petschauer Attila, a volt kardvívó világbajnok is.”(Drámaian ábrázolta e sportember halálát Szabó István A napfény ízecímű filmjében, hiszen a főszereplőt éppen Petschauerről mintázta.) De Somorjai humorral is szemléltet: „E percben röpült el a fejünk felett 9 orosz gép alig 1000 m magasságban. A heves légelhárító tüzelésre csak röhögtek; mi is. Rémes volt nézni, mennyire melléje lőttek, direkt szégyelltük magunkat, mint a jobb érzésű közönség, mikor az operában ülve hallja, hogy a tenorista gikszert fog.”(44. o.).

Jány Gusztáv sokat idézett és vitatott hadparancsa érthető módon letaglózta a frontkatonákat. A naplóban erről is olvashatunk: „Tegnap hadseregparancsot adtak ki, amely a következőképpen kezdődik: "A második magyar hadsereg elvesztette becsületét! Az ellenség benyomhatta állásainkat, ez nem szégyen, de szégyen ez a fejvesztett, rendezetlen csürhe futása, mely stb. ..." Hát ezt kaptuk, kapták hős honvédeink, akik tíz hónapja, percnyi szünet után állandóan bevetve, a számbeli, minőségbeli fölényben levő, sokkal jobban felszerelt és toronymagasan jobban felfegyverzett, fanatikusan, az utolsó puskalövésig harcoló orosz katonaság ellen meggyőződés nélkül, rosszul felszerelve, megspékelve nemzetiségekkel, kénytelen nem hazáját védve, hanem távol idegenben harcolni. Ez a köszönet a csekélyszámú, a poklon átment megmaratottnak, s ez a gyászbeszéd a többség felett, mely idegen érdekekért harcolva, távol hazájától, javarészt temetetlenül hever holtan az orosz sztyeppéken.”(163-4.o.) S a visszavonulás: „Reggel 4-kor kelés, s 5-kor indulás, kb. délután 2 óráig menetelés, közben fél óra pihenő. S ez már egy hónapja tart megszakítás nélkül.”(190.o.)

Somorjai alapvetően reálisan értékelte a katonai helyzetet. meghatározásai tömörek, lényegretörőek, íme: „Az orosz katona jó. ... Bátran, fanatizálva harcol, sokan vannak. Jól felszerelve. Nagyszerű tűzgépek, ultramodern technika, jó alsó hadvezetés, csapnivaló közepes, rossz felső hadvezetés. ... Az angol és amerikai segítséget nem szabad s hiba lekicsinyelni. Jön az bőven. Tank, autó, repülőgép, bomba, ágyú. … A harc pedig kilátástalan. Ezeket teljesen legyőzni vagy elfoglalni nem lehet soha.”(94.o.) „És írjunk pár őszinte szót a németekről is. Az orosz propaganda-röpiratnak sajnos igaza van. Nem ezt ígérték nekünk, mikor beléptünk a háborúba. … Most pedig itt hull el a nemzet színe-virága.”(117.o.) „Nézetem: az orosz végkimerülésig fog harcolni, itt békekötésről szó sem lehet.  …Ebben a harcban pedig a német úgy ki fog merülni, hogy Angliát s Amerikát nem fogja tudni megverni. …Ezt a háborút tehát Németország nem nyerheti meg, akkor pedig jaj lesz azoknak az államoknak, akik hősködtek az árnyékában.”(118.o.)

A magyarországi helyzetről és az itthon uralkodó tájékozatlanságról sok keserű feljegyzés maradt fenn, s ezek szinte végigkísérik a naplót. Példák a kötet elejéről és végéről: „A többiek már eddig 4-5 élelmiszercsomagot is kaptak, én még egyet sem. Rosszul esik. Közben Joli (Somorjai felesége ‑ BTG) írja, hogy túl sokat kérek, s később megemlíti, hogy a pénzből nemigen fog tudni kijönni. Hát nem tudom, hogy az egész, amit kértem, van-e 50-60 pengő értékű, s kb. 500 pengőt kap otthon. … Joli nem találta fel a tapintatosságot, s ugyanakkor, mint nagy áldozatról emlékezik meg, hogy csak egy kabátot vett. Kissé elképesztő, mikor itt a nyers hús és ömlő vér világában, a halállal naponta többször szembenézve az új kabát és sok kérésem problémájára gondolok.”(36.o.) „…újév óta nem kaptam otthoni (de semmilyen) levelet. Két és fél hónapig egy sor hazai írás nélkül. … És azóta? Jönnek a levelezőlapok, röviden, hűvösen ... és üresen… Ennyi idő óta legalább egy hosszú, kimerítő levelet vártam volna… De persze: "Nem érdemes írni, úgysem kapod már meg", – "félek, hogy úgyis elkallódik" stb. És most a tegnapi lapon: "Ugye jobb lesz sűrűbben egy lap, mint ritkábban levél?" Drága Jolikám! Ugyan ki állított téged ez elé a választás elé? Olyan lehetetlen ötlet az, hogy sűrűbben egy levél?”(214.o.)

A szerző nem kevés veszélyes kalandba bonyolódott. Volt közöttük szinte humoros eset: „Az ide vezető úton az erdőben két orosz katonát fogtam, humoros jelenet volt. Kidugták egy útkanyarulatnál a fejüket a bokorból, nem látták, hogy jövök, s majdnem összeütköztünk. Nem tudom, melyikünk ijedt meg jobban. Kb. 1 km-re voltam az oszlop előtt lóháton. A zsebemből előrántottam a kézigránátot, s előparancsoltam őket, de mivel nem volt náluk fegyver, szélnek engedtem a szerencsétleneket. Boldogok voltak.”(52.o.) Máskor viszont szinte hajszálon múlott az élete: „Hajnalban utolért 30 emberünk. Partizánfogságban voltak. … Mesélték nekik a partizánok, hogy egy tisztjüknek (ti. a magyarok egy tisztjének ‑ BTG) nagy szerencséje volt, mert a faluban, ahol részben lapultak s várták a bevonuló oszlopot, bent járt, felfedezte az előző napi áldozatokat, s mégis bántatlanul távozott. Ők ugyanis meg akarták támadásukkal várni az oszlop beérkező részét, s a tiszt éppen azzal tévesztette meg őket, hogy a holttestek felfedezése után leült ebédelni, amiből ők arra következtettek, hogy bevárja az oszlopot. Ezért nem bántották. A tiszt pedig ebéd után ‑ mikor mindannyian az oszlopot várták a bevezető út mellett ‑ hirtelen befogatott, s kivezető úton át meglépett. Majd elszédültem, mikor hallottam. Rólam volt szó!”(180.o.)

Szólhatnánk még az orosz nép életkörülményeinek néhol szinte szociográfiai pontosságú leírásáról, a szerző orvosi tapasztalatairól, vagy éppen magánéleti gyötrelmeiről (viszonya volt egy orosz menyecskével), de befejezésül válasszunk könnyebb témát! Somorjai stílusára ugyanis jellemzőek az anekdotikus történetek, bizonyítva, hogy az ember humorérzéke a legsötétebb pilanatokban sem húny ki. Igazolják ezt az alábbi naplórészletek: „A bombatámadás alatt nagy röhej. Éppen támadás alatt volt a temetés,... s a pap a nyitott sírgödörbe ugrott fedezni magát. Majd meghaltunk a nevetéstől, a temetést alig lehetett folytatni. A papot a reverendától alig lehetett kihúzni a sírgödörből.”(35.o.) „A közelben egy Stuka kényszerleszállt. Szerencsésen megmenekültek. Az egyiket, aki megsebesült, én kötöztem. Hálából nekem adta a ‑ nagyon kiváló ‑ távcsövét. Remek jószág, nagyon örülök neki, s itt nagyon hasznos is, mert lehet ellenőrizni, hogy milyen repülőgép jön, ez pedig életbevágó!”(48-9.o.) „Az úton egyik döglött ló a másikat éri. A mi alakulatunk naponta kb. 30 lovat hagy az út szélén dögölve. Jól élnek az oroszok. Ki tudja, mikor ettek ezek utoljára húst. Most csak odamennek az út szélére egy kis szánkóval, s vaskos lócombokkal megrakodva mennek haza lukulluszi lakomát csapni.” (170.o.) S végül három, amolyan háborús "aranyköpés": „... sikerült az üldöző ellenségtől a rugalmas védekezés folytán elszakadni, s az átkarolási szándékát meghiúsítani.”„A háború az az időszak, mikor a polgári lakosság fegyvert fog a hadsereg védelmére.”„A katonaság az az intézmény, ahol minálunk sokkal nagyobb marhák intézkednek életünk és halálunk felett.”(237.o.)

A recenzens összbenyomása a napló elolvasása után mégis elsősorban szomorú. Szomorú, mert az olvasó szinte saját bőrén érzi a háború borzalmait, mintha maga is a harctéren, az orosz fronton járna. Gördülékeny stílus, plasztikus leírások, s a szerző által készített szemléletes fényképek teszik különösen értékessé Somorjai Lajos művét, amelynek kiadásával a magyar történelem egy igen fontos szelete újabb forrásmunkával gazdagodott.

(Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart. Harctéri napló. Oroszország 1942-1943, szerkesztette: Rácz Árpád, sajtó alá rendezte: Varga J. János, Rubicon, 2002) 

 

 

 



 

 

 

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja
Megjelent: 2004. november 24..

Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-Kanyart.

A 2. hadsereg egyik egészségügyi oszlopához, illetve rövid ideig egy első vonalbeli gyalogzászlóaljához beosztott orvos őszinte sorai valóban frontközelben, olykor a harcok hevében születtek. A hadinapló íróját először a Donon átkelt szovjet csapatok 1942. augusztus 6. és 9. közötti sikeres támadása, az ellenség általi arcvonaláttörés, körülzárás és fogságba ejtés veszélye gondolkodtatta el igazán kényszerű áldozatvállalásáról, annak miértjéről. A hadinaplóban éles, olykor kíméletlen kritikát, egyéni véleményt olvashatunk a 2. hadsereg magasabb parancsnoki karának vezetési módszereiről. Somorjai Lajos frontnaplója lebilincselő olvasmány, egyben történeti értékű dokumentum.


Fészek, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának lapja - Írta: Rita
Megjelent: 2003. március 6.

Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Dr. Somorjai Lajost - mint orvost - 1942 áprilisában vonultatták be a 2. magyar hadsereghez és vitték el Oroszországba. Már ekkor elkezdte írni harctéri naplóját, amely a fronton töltött egy évet tárja elénk. Történelmi hitelességéhez nem fér kétség: az adott helyen és időpontban megélt eseményeket a szerző azonnal, vagy néhány napos késéssel rögzítette. Írása közben első benyomásai, reményei, csalódásai és indulatai vezérelték; ugyanakkor tárgyilagosan ítélte meg a magyar hadsereget, a német szövetségest és az ellenséget. ?A napló segítségével átélhetjük honfitársaink küzdelmeit az ellenséggel s a talán még annál is keményebb hideggel szemben; valamint beleláthatunk a lelkekben dúló harcokba, átérezhetjük a katonák félelmeit, kétségeit, pesszimizmusukat vagy adott esetben optimizmusukat. Az írásból megismerhetjük csapataink korszerűtlen fegyverzetét, felszerelését és akadozó ellátását, a németek felkészültségét, jó szervezettségét, modern technikáját, valamint az orosz tájat és mentalitást. Mindezekről a szerző saját készítésű fotói is tanúskodnak. ?A könyv bizonyára érdekfeszítő olvasmány azoknak, akiket személyesen is érintett a tragédia, akiknek családtagjaik vettek részt a harcokban; de ajánlom minden történelem iránt érdeklődőnek, hisz a naplóból hiteles képet alkothatunk második világháborús katonai részvételünk végzetes Don melletti krónikájáról.

Kincstár I A Rubicon archívuma
Szerző: Majdán János
Vasutak, restik és a bor - részletek
Szerző: Beliznai Kinga
A velencei városállam - részletek

Örmények. Népirtás - 1915. Török jogfosztottságban - részletek
Szerző: Máthé Gábor
A polgári államszervezet kiépülése Magyarországon - részletek
Szerző: Komoróczy Géza
Rendszerváltás - történelemtanítás - részletek
Szerző: Poór János
Theresianum. Az összetartozás-tudat műhelye - részletek
Onlineplusz I A Rubicon melléklete
Szerző: Erdős Márton
Egy történeti alternatíva kérdéséről. Kállay Miklós és az 1943-as olasz fordulat, nemzetközi összefüggésrendszerben - részletek
Szerző: Hollósi Gábor VERITAS Történetkutató Intézet
A Kállay-kormány „nagy” mezőgazdasági törvénye - részletek
Szerző: Sáringer János
Emberek és sorsok. Kállay Miklós és ifj. Horthy Miklós - részletek
Szerző: Vörös Géza
Az ügynökhálózat újjászervezése az 1956-os forradalmat követő időszakban - részletek
Szerző: Soós Viktor Attila
Az egyházpolitika és azt végrehajtó intézmény, az Állami Egyházügyi Hivatal 1956 után - részletek
Szerző: Köbel Szilvia
Szocialista főkegyúri jog - részletek