Kedves Olvasó!

A modern német történelem európai és magyarországi jelentőségét aligha kell bizonygatni. A német nyelvterület, akár egységet képezett, akár több, esetleg számos részre volt is felbontva, mintegy másfél évezrede meghatározó szerepet töltött be a kontinensen. Súlyát és jelentőségét a vesztfáliai béke erősen csökkentette ugyan, de az ismét megnövekedett a Német Császárság, a másodiknak tekintett „birodalom” megszületésekor. Németország mint – Oroszországot leszámítva – Európa legnépesebb állama, kihasználva központi helyzetét és az egység helyreállítását követő gazdasági dinamizmusát, 1945-ig szinte szüntelen meghatározta az európai történet fő útvonalát. Ehhez mérten – nagy töréssel 1918 után – nagyok voltak ambíciói is.

1871 után a német katonai és politikai elit nem elégedett meg azzal, hogy országa ismét nagyhatalommá vált, ők hamarosan már a világhatalmi állást akarták elérni. Az első világháborús kudarc ugyan törést idézett elő e politikában, de a világuralom megszerzésének akarása hamar feltámadt – a korábbinál is vehemensebben és egyúttal irracionálisabban. Ennek árát a második világháború révén nemcsak a németek fizették meg keservesen, de minden szövetségesük, valamint a világ nagy része is. A német hatás alól Magyarország sem tudta kivonni magát, amiért – a németek és több más nép mellett – ő is két véres háborúval és két kegyetlen bukással fizetett.

A magyar történet 1945-ig szorosan összefonódott a némettel, ám emellett további szempontok is sürgetik a német történet hazai tanulmányozását. Mindenekelőtt a kulturális igazodásban a 19. század második felében lezajlott váltás indokolhatja a fokozott érdeklődést. A magyar tudományos, kulturális világ és a közélet a kiegyezést követően, amelyet rövidesen követett a német egység újjászületése, mindinkább Bécs és Berlin felé fordult. Ezt megelőzően a mérsékelt változtatásokat kívánó magyarok, mint például Wesselényi és Széchenyi, elsősorban Angliára figyeltek, amiben nem kizárólag a tudományos és technikai eredmények játszottak szerepet, de a reformerek számára vonzó volt az ottani társadalmi-politikai élet is. A radikálisabb magyar csoport, Batsányitól Petőfiig elsősorban Franciaországra, Párizsra vetette „vigyázó szemeit”, és bőségesen akadt, aki a nagy hagyományokkal rendelkező itáliai kapcsolatokat ápolta.

Miután Bécs és Buda (hamarosan Budapest) kibékült, e korábbi szálak, ha el nem is szakadtak, de meggyengültek. A német hatás, amelyre az 1930-as években a „népi írók” oly sokat panaszkodtak, ebben az időben erősödött fel. Kétségtelen, hogy rohamosan nőtt a német egyetemeken tanuló ifjak száma, és a tudományos képzés szinte elképzelhetetlenné vált németországi részképzés nélkül. A hazai filozófia elsősorban a német útvonalat kezdte követni, és a legnagyobb visszhangot Nietzsche váltotta ki, de erős lenyomatot hagyott maga után Wilhelm Dilthey is. Hasonló volt a helyzet a zenében Richard Wagner körül. A közgazdaságtan képviselői főként az osztrák és a német kollégák műveit forgatták, és csak kevesen láttak el Amerikáig, Londonig vagy Stockholmig, az agrártudományok művelői pedig szinte kizárólag a németektől igyekeztek modern műveleteket eltanulni. A német hatás erősödését az 1930-as évek első feléig még számos területen bemutathatnánk, de érjük be azzal, hogy markáns kivételt egyedül a festészet és az építészet jelentett, ahol – korabeli jelentőségének megfelelően – a francia vonzás bizonyult erősebbnek.

További ok a német történelem tanulmányozására a német és a magyar gazdaság változó mértékű, hosszabb-rövidebb törésekkel tarkított, ám mégis meghatározónak tekinthető összefonódása. A kettős monarchia fennállása idején a saját vámterületen kívül a magyar export nagyrészt Németországba irányult, és elsősorban a német tőke szolgáltatta a beruházási hiteleket. Az első törés 1918 és 1934 között mutatkozott, ám Hitler a kapcsolatot nemcsak helyreállította, de oly mértékben kiterjesztette, hogy a háború utolsó éveiben a magyar gazdaság mindent, amit a hazai piacon nem értékesített, a német hadigazdaságba öntött bele, és a kiszállított áruk mennyiségét azon az áron is növelte, hogy a magyar lakosság fogyasztását egyre szűkítette. E káros kurzusnak az újabb háborús összeomlás vetett véget, méghozzá úgy, hogy a németek a rájuk nézve tartozást mutató szaldót sosem egyenlítették ki. A szovjet uralom idején a kapcsolat Németország keleti felével, az NDK-val viszonylag gyenge maradt, az NSZK-val pedig eleinte szinte a nullával volt egyenlő. Az 1960-as években azonban a magyar gazdasági reformerek az új gazdasági mechanizmust eredetileg nyugatnémet tőke bevonásával képzelték el. Ez ugyan nem valósult meg, de a szálak lassan mégis szövődni kezdtek, hogy azután a rendszerváltást és a német egyesülést követően a német gazdasági kapcsolat magyar szempontból meghatározóvá váljon.

Magyarországon tehát éppen elég okot találhatunk arra, hogy a német történetet némiképpen rokonnak tekintsük a sajátunkkal, mivel a modern időkben sokszor találtuk magunkat együtt hol rosszban, hol jóban. Csak erősíti a német történelem jelentőségét az a körülmény, hogy az egységes Németország Európán és az európai gazdaságon belül újra fontos szerepet tölt be.

E könyv címe akár lehetne „Az egységtől az egységig”, mivel a szöveg érdemben az 1870–1990 közötti német történet százhúsz évét taglalja, hozzáadva az érthetőség kedvéért az előzmények rövid összefoglalását, és kitekintve – ugyancsak röviden – arra a már csaknem két évtizedre, amelyet az újraegyesült Németország a „fal leomlása” óta átélt. Noha a terjedelem, mint mindig, ezúttal is kicsi ahhoz, hogy fel lehessen tárni az élet minden vonatkozását, a szerző arra törekedett, hogy az Olvasó legalább kiindulási pontokat kapjon a politikán túl a gazdaság, a társadalom, a hétköznapok, a tudomány és a kultúra területéről is.

A kötet nem szűk értelemben vett tudományos munka, önálló forráskutatásra a szerző ugyanis nem hivatkozhat. Mivel nem számíthat arra, hogy olvasói a felsorakoztatható német és részben angol nyelvű munkákban utánakeresnek majd a leírtaknak, lábjegyzetekben sem jelöli meg, hogy mely szerzők mely művének hányadik oldalán található a mondottak alapja vagy az azokat alátámasztó adatsor. Cserébe viszont az irodalomjegyzék tartalmazza mindazokat a munkákat, amelyeket a szerző felhasznált.
A német történelemre vonatkozó német irodalom tengernyi, és ezt a nemzetiszocialista mozgalom, a náci állam és Hitler személyisége vonatkozásban terjedelmes angol nyelvű kiadványsor egészíti ki. Az irodalomjegyzék magába foglalja az összes magyar nyelven, illetve fordításban kiadott munkát, az idegen nyelvű kiadványok közlése azonban szelektív.

Kinek ajánlom az itt következő sorok, oldalak elolvasását? Mindenkinek, akit érdekel Európa, Németország és a magyar–német–európai viszony alakulása a modern időkben. Lehet érettségiző diák vagy középiskolai tanár, egyetemista vagy egyetemi oktató, bármely tudományban érdekelt értelmiségi vagy egyszerűen történelemszerető ember –
e könyvet bízvást kézbe veheti, és ha leköti, amit itt talál, haszonnal el is olvashatja.

Ormos Mária