A modern demokráciák korlátozzák a politikusok hatalmát, így egy miniszter személyisége ritkán határozza meg a politikát. Ezt ma már természetesnek vesszük. A római principátus idején a társadalmi ranglétra legfelső fokán álló princeps avagy – a Iulius Caesar nevéből képzett szóval – a császár szinte korlátlan hatalommal rendelkezett. Nyilvánvalóan rendkívüli önmegtartóztatásra lett volna szükség ahhoz, hogy a császárok ne hagyják személyiségük lenyomatát a birodalmon. Caligula és Nero hírhedtsége éppen személyiségüknek, vagy inkább személyiségük torzképének tudható be, amely az ókori forrásokban tükröződik. Enciklopédiák gyakran őrült zsarnoknak nevezik Caligulát, vagy éppen Neróról közölnek anekdotákat, miszerint lantján játszott, amikor Róma lángokban állt. Pontosak-e ezek információk? Hogyan befolyásolta e két ifjú császár a Római Birodalmat és magát a történelem menetét?

A teljes cikket a Rubicon 2009/05-ös számában olvashatja el.