Gondolatok az Alkotmánybíróság 44/191. (VIII. 28.) AB határozatához és a hozzáfűzött párhuzamos indokoláshoz.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a csendőrség sem az 1881. évi III. tc. által történt létrehozásakor, sem az 1922. évi VII. tc. által történt újjászervezésekor nem volt olyan szervezetnek minősíthető, amelynek tagjai eleve arra vállalkoztak, hogy bűnös célok érdekében együttműködjenek. Mivel a szervezetnek nem volt kinyilvánított bűnös célja, ellenkezőleg, a közrend biztosítását, a jogrend védelmét szolgálta, önmagában az, hogy valaki tagjainak sorába lépett, nem volt felróható magatartás és később, utólag sem volt annak minősíthető.

Nem is minősíthető a csendőrség - eltérően akár a hungarista mozgalomtól, akár az SS-alakulatoktól - olyan szervezetnek, amely a közhatalommal szemben külön hatalmat kívánt szolgálni vagy érvényesíteni. Ez okból sem lehet tehát kifogásolni a testületben teljesített szolgálatot.

Miért hát akkor ez a hosszú időszakon átnyúló, engesztelhetetlen ellentét a népi demokratikus rendszer és a volt csendőrség között?

A teljes cikket a Rubicon 2010/1-es számában olvashatja el.